B12-vitamin hiányának tünetei és okai

A vitaminok pótlásának elengedhetetlen, hogy az első lépésként meggyőződjünk arról, az adott vitaminból, mennyit lehet, vagy éppen mennyi szükséges a szervezetünk számára. Ha fejetlenül kapkodjuk be egymás után a vitaminokat azzal nem fogunk célt érni. De mennyi az annyi pontosan? Mennyi az optimális napi adag és milyen főbb szempontok vannak a vitaminok adagolásánál? 

Mi az RDA érték?

Az RDA érték jelenti többek között a vitaminok napi ajánlott bevitelét is. Ezzel a számmal találkozhatunk az adott termék csomagolásán, ha az adagolási mennyiségre vagyunk kíváncsiak. Az értéket százalékban tűntetik fel, valamint fontos, hogy külön ajánlás van felnőttek és gyermekek számára egyaránt. Azonban a legtöbb forgalmazó a felnőtt RDA értéket tűnteti csak fel a dobozokon. Így mindenképpen keressük fel kezelőorvosunkat, amennyiben szeretnénk részletesebb tájékoztatást kapni az adott vitamin napi beviteli szükségletünkről.

B12-vitamin hiány

A legtöbb esetben még mindig arról beszélhetünk, hogy kevés vitamint, vagy éppen nem a megfelelő vitamint pótoljuk a szervezetünk számára. Így amire szükségünk lehet, abból hiány léphet fel, amely további kellemetlen tüneteket okozhat, súlyosabb esetekben komoly betegségek kialakulásához vezethet. 

Az egészséges felnőttek számára a napi ajánlott mérték 2,5μ, amely az életkort tekintve változhat. Így kisgyermekek esetén egészen alacsony B12-vitam szükségletről beszélhetünk, míg a várandósság és a szoptatás során növelni kell az egészséges felnőttek számára előírt adagot is. Valamint az időskori vitaminszükséglet is nőhet, hiszen a felszívódási hatékonyság csökkenhet a kor előre haladtával. 

A B12-vitamin hiányának okai lehetnek:

 - vegetáriánus, vagy vegán életmód

 - Nagyon sok feldolgozott élelmiszer fogyasztás

 - felszívódási zavarok

Hiány tünetek:

 - vérszegénység

 - zsibbadó- vagy görcsölő végtagok, végtaggyengeség

 - rossz memória, feledékenység

 - folyamatos fáradtság érzet

 - hangulatingadozások

 - depresszió

 - szorongás

 - egyensúlyzavar

 - hajhullás

 - sápadt bőr

Mivel a B12-vitamin egy vízben oldódó vitamin, így azt a megfelelő mértékben szervezetünk számára pótolni kell, amelyet megfelelő táplálkozással, továbbá megfelelő vitamin készítmények segítségével könnyedén megtehetünk. Továbbá a kobalamin hatékony felszívódását nagyon sok tényező befolyásolhatja, amelyek hátterében betegségek is húzódhatnak, ilyen többek között a krónikus gyomorbetegségek, gyomor részleges hiánya, a cukorbetegség, a lisztérzékenység és a gyomorsavhiány is.

Bővebben a B12-vitaminról
Újdonság

BioCo B12-vitamin 1000mcg 60db

BioCo B12-vitamin 1000 mcg 60db

Magas dózisú, tablettánként 1000 μg B12-vitamint tartalmazó étrend-kiegészítő készítmény

Ár: 2490 Ft
Megnézem

Dr.Herz B12-vitamin 1000mcg + Szerves Cink kapszula 60db

Dr.Herz B12-vitamin 1000 mcg + Szerves Cink kapszula 60db

Magas hatóanyagú, bioaktív vegán készítmény - kapszulánként 1000 µg B12-vitamin, jól felszívódó szerves cinkkel.

Ár: 1990 Ft
Megnézem

WTN B12-vitamin komplexcsepp 20ml

WTN B12-vitamin komplex csepp 20ml

A B12- vitamin felszívódása és hasznosulása a szervezetben egy nagyon komplex folyamat eredménye. Számos tényező együttállása kell a leghatékonyabb vitamin pótláshoz úgy, mint a megfelelő erősségű gyomorsav, hasnyálmirigy enzimek, egészséges bélrendszer, megfelelően érzékeny receptorok és kalcium jelenléte, hogy csak néhányat említsünk.

Ár: 4880 Ft
Megnézem

BioCo 100% VEGANBioaktív B12-vitamin 1000mcg 90db

BioCo 100% VEGAN Bioaktív B12-vitamin 1000mcg 90db

Magyar fejlesztésű és gyártású termék. A BioCo 100% VEGAN Bioaktív B12-vitamin 1000 μg készítmény a B12-vitamint bioaktív, természetes metilkobalamin formában tartalmazza, kifejezetten magas dózisban (40 000 NRV%).

Ár: 4990 Ft
Megnézem
Újdonság

Interherb B12-vitamin1000 mcg/tabletta 60 db

Interherb B12-vitamin 1000 mcg/tabletta 60 db

A B12-vitamin (Kobalamin) nagyobb dózisban történő étrendi kiegészítése elsősorban fizikai  fáradtság és szellemi leterheltség időszakában, idősek számára, tavaszi/őszi kimerültség idején, valamint egyoldalú táplálkozás esetén ajánlott.

Ár: 2050 Ft
Megnézem
Még nem érkezett értékelés. Légy te az első!